életjel, avagy megérkeztünk a világ aktuális végére

Továbbra sem vagyok a jó bevezetők megfogalmazója, talán majd az utazás végén, addig csak vágjunk a közepébe…

A repülőút teljesen zökkenőmentes volt, azt leszámítva, h a teljes étkészlentünk a kézipoggyászba került (technikai okok), s ez némileg furcsa  volt a biztonsági ellenőröknek. Leginkább a májkrémszerű dolgokra ugrottak, melyet az átvilágításnál a kelleténél veszélyesebb anyagnak gondoltak (kedvesen megjegyezte a mellettem idegeskedő úr, h bizonyára robbanó májkrém…jelzem máj egyikben sem volt, tán még hús sem, folyékonynak sem mondanám és a 100ml-t sem haladják meg). Inkább csak érdekes, ahogy udvariasan kinyittatja a táskát, majd vadul végigtúrja, lepotyogtatva néhány beltartalmat.
Az első meglepi, h a fapados, alig több, mint egy órás úton ingyen innivalóval és nasival kínáltak. Nem kértünk, nemrég ettünk, ittunk, úgy voltam vele, h majd a hosszabbik úton, átszállás után, elvégre az is pont ugyanilyen gép lesz. Mondanom sem kell, h ott csak fizetős ellátás volt 🙂 ez majd később lesz érdekes, amikor kiderül, h másnap délutánig kb nem volt vízellátmányunk, kaja is csak a 4 szendvics, amiből 3 már elfogyott…

Az igazi meglepi mégis az volt, hogy bár számolgattunk az időeltolódással, s hogy emiatt trükkös lesz a repülési idő, de azt csak Berlinből felszállva realizáltuk, h 3+ óra lesz az út. Mindegy, legalább alszunk, s ezt a személyzet is megtámogatta néhány kispárnával (mely azóta is hasznos kelléke “táborhelyünknek”). Igen, lenyúltam, bocsi:-( cserébe viccesen néztem ki a kitömött hassal:) 

Még Berlin felé kaptunk 5 perc turbulenciát, mely leírva nem, de átzötykölődve annál izgalmasabb volt:) 

Az a trükkös a nyugatra és északra utazással, hogy valami egészen szokatlan, a biológiai óránkat teljesen megkavaró jelenség zajlik le közben: Berlinben gyakorlatilag beesteledett, kivilágított kifutópálya város fényei, stb, majd utazási magasságban már kellemes alkonyi félhomály, végül pedig Izland fölé érve (éjfél, vagy otthoni idő szerint hajnal 2 óra) szikrázó, de leginkább vakító napsütés. Leszállva ugyan felhős volt az ég, de a Svédországban megszeretett éjszakai világos fogadott minket. Kb mint otthon egy borúsabb délutánon, s bár égnek a lámpák, gyakorlatilag semmi szükség rájuk.

Első pillantásunk a szigetre a repülőről a magas, vagy csak felhő mentes havas csúcsok, a térképről már jól ismert Vatnajökul gelccserei, vonulatai, ill a cakkos tengerpart, akarom mondani óceán.

Apró kedvesség a reptársaság részéről a végén osztogatott, szív alakú Lindt (!) csoki, aminek a megfelelő mértékben nagyon örültünk:) 

Reptér: egész nagy, látszik, h sok turistát várnak, s szinte fel is vannak rá készülve: nagy mobil tábla jelzi, h itt bizony nem szabad kempingezni(!), aludni, főzni(!), majd a táblától 3 méterre a fal mellett végig fekszenek a földön szunyáló túrázók, s bár sátrat nem láttam, de a kempingfőzőn kavargatott instant kaja illatát nagyon is éreztem:) kicsit félek, h mi is pont így fogunk csövezni hazafelé, az éjfél után induló gépre várva.

A mobil szolgáltatás továbbra sem akart engem szeretni, egyik hálózatra sem engedett fel (utóbb kiderült, a t-s ügyintéző állítása ellenére nem is fog), ami csak azért volt nagyon zavaró, mert egyrészt a mobil segítségére építettül fel az egész túrát, másrészt mert az autókölcsönzős emberünk nem volt sehol sem. Szerencsére Bea telefonja az utóbbit megoldotta, s hamarosan meg is érkezett emberünk.

Az autóbérlés flottul ment, bár picit aggasztó, hogy a csávó, aki átadta nekünk a járgányt, még sosem alakította ággyá a hátsó részt, így közösen találgattul, vajon hogy kell:) Ill ugyancsak rá fogok hivatkozni (ami gondolom egyáltalán nem fogja meghatni a rend őreit), ha valaki elkap vadonban éjszakázásért. Ő állította, h ahol tábla nem tiltja, ott lehet…a kapott papír szerint ugyan nem, de olvasni nem tudok:) 

Kocsi átvéve, bíztató, h a reptérről a bérlőig alig 7 perces úton két útszéli, parkolásra, alvásra alkalmas kitérő is ki volt építve, bízom benne, h máshol is ilyen gyakran lesz. Bár eddigi tapasztalat szerint nem, olyannyira, h első “szállásunkat” is jó 6-8km távolságban leltük csak meg a holdbéli tájban, annál szebb helyen viszont. A kocsi mögött pár száz méterre az óceán, túloldalt a messzeségben a hegyek, körben pedig apró növényekkel tarkított lávamező.

Két dologból volt csak hiányunk: víz és gáz, azaz mindennemű kaja, amit hoztunk, mivel kb mind erre épül (kivéve a műzliszelet, csoki). Annyira fáradtak voltunk, h ezt a kis apróságot elengedtük, na meg a hajnali időpont (kb 4körül aludtunk el) miatt amúgy is esélytelen lett volna.