1 nap – minden buckát megnézünk, ahogy kell

Reggel szélre és ragyogó napsütésre ébredtünk. Előbbi a kocsiból kiszállva nem volt vészes, utóbbi bőven kitartott egész nap.

Felfedeztük a kocsi környékét (igen, pont azért! Meg mert amúgy sem láttunk még ilyen tájat, talajt testközelből), ill amíg Bea szunyókált még kicsit, behoztam útikönybéli lemaradásom, s kiolvastam az idevonatkozó részeket, megsaccoltam, h mimindent fogunk ma megnézni. Nem árulok el nagy titkot: 10%ban ha sikerült:) 

Megnéztünk minden buckát, egyszerűen muszáj volt, annyira más ez a vidék! Egyrészt nagyon tágas e világ, mivel nincsenek fák, maximum a hegyek, dombok korlátozzák a látótávolságot. Így elég jól ki lehet szúrni a távolban lévő érdekeseégeket, legyen az egy vulkáni kúp, egy gőzölgő hőforrás vagy mondjuk egy világítótorony. Ja, mondjuk azt amúgy is jól látható helyre rakják.

Alapvetően elmondható, h kb 5-10 percekre ültünk csak vissza a kocsiba, folyton volt valami, amiért érdemes volt kiszállni.

Az első megállónk rögtön azért volt, hogy visszatérjünk Európába, mert ez a galád repülő, egészen Amerikáig vitt, ha máshogy nem is, de földkéreg szintjén mindenképp. Az eurázsiai és az észak amerikai kéreg (szakik majd kijavítanak) határán sétáltunk, s egy picit voltunk a kettő között is, a “senki földjén”. Fürkésző tekintettel lestük a két lemez távolodását (évi 2cm). Pár száz méterig ratértünk az 1000 kráter útjára, mely egy trekking út, de most még  nem vetettük bele magunkat a vadonba, épp csak megnéztünk egy krátert, s gyűjtöttünk csempészárút:) 

Következő megállónk a már messziről kiszúrt világítótotony volt, amúgy is nagyon kívánkoztunk már az óceánhoz, csak mindig messze volt. Itt meg lenginkább mélyen:) megcsodáltuk a szikla formációkat, a madarakat, az óceánban álló sziklaszigetet, na meg a kettőt együtt. Az egyik ilyen (távolabbi) sziget egy nagy fészek. A teteje látványosan szürke, mely részben a rajta lebzselő több ezer madár, részben pedig azok üledéke miatt.

Utána jött az első igazi hőforrás, sárfortyogó, gőzölgő csodaság. Ezek nem viccelnek, tényleg 80-100 fok körüli víz vagy gőz tör fel! A föld nem is olyan nagyon mélyén meg túlhevítve 200+ fok körül dönt úgy, h inkább egy nagyobb lendülettel felfelé veszi az irányt. Najó, nem túl szakszerűen, de valahogy így:) 

Lejutottunk még párszor az óceánhoz, találtunk is olyan medencét, h ihaj! Ha még melegvízű is lett volna, komolyan követtem volna a troll sorsát, s belecsobbanok. Ő egyénként a legenda szerint úgy járt, h pont egy bálnát húzott hazafelé az óceánból (mondjuk ez nekem nem ment volna), amikor is megállt egy kicsit fürdőzni a medencékben. A gond csak ott volt, h túl sokáig ejtőzött, s végül megcirógatta a napsugár, ami ránézve nem túl előnyös, lévén ettől kővé vált. 

Megejtettük első pékség látogatásunkat is, nagy meglepetés nem volt, talán csak az árak, meg h nem olyan izgalmas a kínálat, mint otthon.

Mivel elég fárasztó volt az utazás és ezt jó előre sejtettük is, be volt tervezve délutánra a kékséges kényzetetés: Blue lagoon. Mondjuk annyira nem is volt kék, mint minden marketing anyagon, de ezt jól kimagyarázták azzal, hogy a szilikát(? Kova?) a napfényt veri vissza kéken, az meg nem sok volt. Najó, egy pici. De volt egy kis eső is, aminek nagyon örültünk, mármint annak, h akkor esett, amikor a 38 fokos vízben ültünk nyakig, s nem akkor, amikor kint csavarogtunk.

Vicces, amikor népsereg vastagon keni magára a szilikát masszát, h szebb legyen, s abban járkál, mint egy fehér maszkban. Persze mi sem maradtunk ki, de nem mondanám, h szebb lettem tőle:-D 

Egyébként nagyon hangulatos kis eldugott részei is vannak a tónak, nem érdemes a tömegben maradni. Ráadásul a melegvíz több helyen is jön a tóba, így a hőmérséklettel sem lehet gond. Vizibár, vizi masszázs, stb nem olyan izgi (persze, mert nem próbáltuk, de amúgy is herótom van attól, ha valaki egy korsó sörrel mászkál a medencében…), de még a gőzkabint sem próbáltuk, a meleg vízből nem kívánkoztunk oda, pedig hangulatos kis fűvel fedett épülete volt.

Az már kevésbé hangulatos, h az egész komplexum, minden teljesen emberi kreálmány, egy hőerőmű “melléktermékeként” jött létre, mert a magas ásványi anyag tartalom miatt nem tudják újrahasznosítani a kijövő vizet, így azt elvezetik. De ez a fránya szilikaizé eltömíti a lávamezőt is, így lesznek a medencék. Attól függ, h meddig lehet még üzemeltetni, h mennyi medencét tudnak kialakítani.

vacsoránkat Grindavík kikötőjében, egy hangulatos kis helyi kávézó, kocsma, halászkajálda szerű helyen ettük, amiről akár azt is hihettük volna, h tényleg a halászok járnak ide enni, ha nem lett volna annyi turista, h csak kintre tudunk leülni. Kellemes meglepetés, h a napi levesből ingyen van a repeta, amit csak azért nem használtunk ki, mert kettőnknek kértünk egy hatalmas tál levest (hasonlóan nagy helyi sütivel, felesbe), s azért az mégis csak pofátlanság lett volna, ha utána még szedünk is, h meg legyen a két adag.

Finom halas leves volt. A süti viszont…az valahogy mellé ment. a tésztája nem tészta, hanem mint a habcsók, ropogós szivacs. A krémje legalább finom, tejszínes, mascarponés valami, tetején meg egy kis karamel massza. Együtt végülis nem volt vészes.

Selatangar – ha jól emlékszem – egy remek, hatalmas szikla kiugrókkal tarkított óceánpart, ahol kitanulmányoztuk a madarakat, s megtudtuk, h melyiket nem fogjuk már sosem látni, max csak szobor vagy kitömött formában. Kicsit fura, h az utolsó óriás alka kihalásának dátumát napra pontosan tudják, de ha figyelembe vesszük, h épp a múzeum számára gyilkolták le, akkor érthető. És még szomorúbb… Ok, értem én, h egyedül már úgysem tudott volna mit csinálni.

Utolsó állomásunk egy templomrom volt, legalábbis térképünk és a tábla szerint is, a valóságban azonban pár kőnél többet nem láttunk. De ez a sziget nem is arról híres, h ezer éves romok lepik el. Vagyis igen, de azok nem ember alkotta:) 

Éjszakátó helynek viszont elsőosztájú!